Madárgyűrűző tábor a Túrmenti Természetvédelmi Területen

Madártani felmérésre került sor a Túrmenti Természetvédelmi Területen. A kéthetes gyűrűző tábor alakalmával 775 – 39 különböző fajhoz tartozó – madarat sikerült befognia és megjelölnie az ornitológusoknak. A tábor egy közös programként jött létre a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Biológia-Geológia Kara, a Erdélyi Kárpát Egyesület - Szatmárnémeti és a marosvásárhelyi Milvus Csoport között.

Madármentés Túrterebesen

Június 27.-én a szatmárnémeti Erdélyi Kárpát Egyesület tagjai hat vörösvércse fiókát költöztettek el a felújítás alatt lévő túrterebesi Perényi Kastély szellőzőnyílásából. 

Fehér gólya fiókák gyűrűzése Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében

Június közepén tartott gólyagyűrűzési programunkat 2011-ben Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében részben a magyar – román együttműködési projektünk finanszírozásában végeztük. Igyekeztünk valamivel több fészkben meggyűrűzni a fiókákat, mint a korábbi években. Június 18-án Nagyhalász és Ibrány településeket, 19-én – a Szatmár Beregi Helyi Csoport meghívására – Csengersimát, 20-án pedig Timár, Balsa és Gávavencsellő településeket kerestük fel. Végül 6 település 18 fészkében összesen 53 kis gólyát gyűrűztünk meg.

Látogatás az MME Békés megyei helyi csoportjánál

Mivel előre nem várt szakmai teendők miatt a Békés megyei helyi csoport nem tudta képviseltetni magát a „Határon átnyúló madártani monitoring hálózat és on-line adatbázis fejlesztése” című projekt nyitókonferenciáján, mindenképpen terveztük, hogy meglátogatjuk őket, a projekttel kapcsolatban. Erre remek lehetőség kínálkozott a csoport április elején tartott közgyűlésén.

Előadás a Debreceni Egyetemen és egyeztetés a Szatmár-Beregben

2011.03.31-én a Debreceni Egyetem természetvédelmi mérnök szakos hallgatóinak tartottunk előadást a „Határon átnyúló madártani monitoring hálózat és on-line adatbázis fejlesztése” című projektünkről.

Tartalom átvétel